Mi van a hiszti és a féltékenység mögött?

Mi van a hiszti és a féltékenység mögött?

Mikor elborítja az agyam a dili, mikor irányítani akarom a másikat, mi is van valójában?Csipkedem, nyektetem a párom, nem hagyom, hogy azt csináljon, amit szeretne. Epés megjegyzéseim vannak rá, a kinézetére, a viselkedésére, le akarom törni azt a fene nagy EGOját, arcát...

Nos, az csinál ilyet, aki valahol mélyen sérült. Többnyire egészen kis gyermekkorban traumatizálódunk erre, de lehetnek megrázó élményeink később is. 

Kezdve a magzati kornál, erről írtam nem olyan régen, de tőszavakban: nem vártak, nem engem vártak, fiút vártak, de lány lettem, volt esetleg iker vesztésem, anya gondolkodott az abortuszon. Mind olyan helyzetek, ahol, mélyen sérülhetett a szeretettség bennem. Ahol elutasítva vagy kirekesztve vagyok, ott sajnos nem a szeretettséget érzem, hanem, hogy én nem vagyok elég jó, fontos, nem kellek. Ebben csalódottság rögzülhet, távolság tartás a szülőkkel kapcsolatban, azt érzem, hogy mindig is hideg volt a kapcsolatom anyámmal/apámmal. Sosem szeretett igazán, nem volt közvetlen a kapcsolatunk, anyám nem volt egy ölelgetős stb. Ebben az esetben gyakran nem ismerem, milyen érzés a feltétel nélküli szeretet. Itt várhatom azt a környezetemtől, hogy az bizonyítsa folyton, hogy én igazán jó vagyok, és szerethető, mert én képtelen vagyok magamat annak tartani. És legalább ebből a kierőszakolt figyelemből és törődésből akarom feltölteni az önbizalom raktáramat.

Ha kisgyermekkorban komoly elvárások voltak felém, csak akkor szeretlek, ha jól tanulsz, ha megeszed a vacsit, ha összepakolsz a szobádban típusú megnyilvánulások eredményezhetik, hogy alapvetően nem fogom magam szerethetőnek tartani. Folyton meg akarok felelni, túl akarok teljesíteni azért, hogy figyeljenek rám, azért, hogy szeressenek, és azt gondolom, hogy ez a figyelem akkor érkezik meg, ha mindent jól csinálok, sőt tökéletesen. Aztán nem tudom mi az oka a fene nagy maximalizmusomnak, és hát amúgy is rém büszke vagyok magamra, legalább is ilyenkor picit, ha mindent szuper precízen végzek el, ha minden tökéletesen sikerül.

Ha bántalmazó a szülő, ha nárcisztikus, ha terrorizálja a családot, ott berögzülhet a folytonos félelem, állandó üss vagy fuss minta, folytonos adrenalin csúcsokkal. Elfajulhat odáig, hogy már csak ez az ismerős helyzet, ez a megszokott, az állandó stressz helyzet. Ezért is kelthetem a feszültséget magam körül, mert nem ismerem, milyen a békés együtt élés, a nyugodt családi légkör. Sőt fura, ha valaki békés szeretettel közelít felém. Nem értem, és nem is tudok vele mit kezdeni. Mint Maugli a dzsungelből kikerülve, aki nem ismeri a civilizált társadalmat és nem is tud vele mit kezdeni. 

Összefoglalva, ha valahol sérült bennem a szeretet, akkor nem tudok addig, teljes és kiegyensúlyozott párkapcsolatot (baráti, munkahelyi, akármilyen kapcsolódásban) élni senkivel, míg nem gyógyítom meg magamban a szeretetlenséget, a mellőzöttséget, az összes kisebbrendűségi érzést. Mert míg ezek be vannak égve, addig hisztizni fogok, manipulálni és zsarnokoskodni. És ha ezt túltolom, nyilván ki fog rekeszteni a környezetem és visszaigazolónak a bennem rejtőzködő hitrendszerek, melyek szerint én nem vagyok elég jó, értékes, fontos és szerethető. 

Ma is hoztam pozitív megerősítéseket, ha szeretnéd ezeket, akkor kérlek, hozzászólásba írj IGENt, és a ThetaHealing® technika segítségével tanúsítom neked a letöltéseket. 

Tudom milyen érzés szerethetőnek lenni a Teremtő legmagasabb nézőpontja szerint. 

 Tudom, hogyan szeressem saját magamat. 

Engedem, hogy a környezetem feltételek nélkül szeressen. 

Tudom, hogy a maximalizmus energiája nélkül is szerethető vagyok. Tudom milyen érzés, ha valóban figyelnek rám, ha fontos a véleményem. 

Képes vagyok felismerni az értékességemet, anélkül, hogy a környezetemtől várnám, hogy ezt bizonygassa nekem. 

 A családom manipulálása nélkül is tudom, milyen igazán szeretettnek és fontosnak lenni. 

Engedem, hogy gyógyuljanak bennem a szeretetlenséggel kapcsolatos mintáim. 

Szeretettel,

Kriszti